csapatépítő mobil játék szabadulószobás analóg elemekkel

Új céges csapatépítő játék – „Mentsétek meg az Emberiséget!” egy vírustól

2019 december elején indítottuk útjára a „Mentsétek meg az Emberiséget” című mobil csapatépítő játékunkat.

A játék nagy előnye, hogy – eltérően a többi játékunktól -, nem helyhez kötött, azaz nem GPS-alapú. Bárhol, bármikor játszható, függetlenül az időjárási viszonyoktól, akkor is, amikor kint éppen szakad az eső és szürke köd és pára ül a tájon.

És persze főként akkor, amikor egy cég szeretne csapatot verbuválni, összekovácsolni a munkatársaiból egy általa megálmodott helyszínen.

Mindehhez pusztán csak játékoskedvű résztvevők kellenek, minimum két csapatban. Hiszen attól izgalmas a helyzet, ha miközben csapaton belül együttműködést tanulunk, közben kicsit versengünk is másokkal.

Egy-egy csapat létszáma 4-7 fő lehet, és jelenleg 15 csapat, azaz összesen 105 játékos részvételére vagyunk felkészültek, magyar és angol nyelven.

A játék bevezetését bő két hónap előkészületi munka előzte meg. Ebből is érzékelhető, hogy teljesen véletlen egybeesés az a november végén megjelent friss hír, miszerint forgalomba kerül az Ebola vírus elleni vakcina.

A kutatók számára természetesen az antiszérum megtalálása sokkal hosszabb munkát igényelt a mi játékunk előkészületeinél, ők összesen két évtizedig dolgoztak rajta.

Tudni ismeretes az Ebola vírusról, hogy sajnálatosan a fertőzöttek 30-50 százalékában halálos végkimenetelű, de egyes esetekben 90 százalékot is elérhet a halálozás.

Viszont az Ervebónak nevezett ellenszer segítségével hatékonyan meg lehet előzni és kezelni a betegséget.

Az oltóanyagot már kipróbálták az egyik legveszélyeztetettebb területen, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, ahol napjainkig 236 ezer embert oltottak be, köztük 60 ezer egészségügyi dolgozót.

Az oltóanyag szélesebb körben 2020 közepétől áll majd rendelkezésre. Ezek a valós tények…

Nem árulunk zsákbamacskát, hogy a mi csapatépítő játékunk éppen az Ebola-vírus széleskörű terjedéséről szól.

A résztvevők feladata megtalálni azt az ellenszérumot, amelyet már Dr. Sens és kutatócsoportja kidolgozott. De sajnálatosan elrabolták őket…

Rejtvények, feladatok, izgalmak, és pusztán 90 perc áll a játékosok rendelkezésére, hogy ezt a talányos küldetést teljesítsék és megmentsék az Emberiséget. Mert a fertőzöttek száma egyre nő….
Kódzáras tárgyak, egy laboratóriumi térkép, Dr. Sens csapatának belépőkártyái, kémiai képletek és számos egyéb rejtélyes tárgy segít elindulni a megoldáshoz.

Ugye, készen álltok erre a nagy kihívásra?

Céges partnereink, amelyek a Nyomozz Velünk csapatépítő vagy városfelfedező játékait választották

Itt látható egy ajánlat minta csapatépítő játék lebonyolítására Badacsonyban, a “Mentsétek meg az Emberiséget!” címet viselő csapatjátékunk, valamint az „Egy rejtélyes levél nyomában” című játékaink lejátszására egy valós cég több mint száz fős csapata számára. Természetesen a “Mentsétek meg az Emberiséget!” című játékunk egész évben bármely más helyszínen is lejátszható.

Lépj kapcsolatba velünk, töltsd ki az alábbi céges csapatjáték ajánlatkérő űrlapot

Céges Csapat Kapcsolat (#51)

Az alábbi adatok megadása nem kötelező, de mindenképpen hasznos a csapatépítő program ajánlat elkészítéséhez

Hozzászólás, vélemény